Profitnövelő Kereskedelmi Akadémia

Tanuld meg, hogyan érj el kiemelkedő eredményeket az értékesítés és kereskedelem terén.

Profitnövelő Kereskedelmi Akadémia

A Profitnövelő kereskedelmi akadémia egy nagyon jól felépített rendszer alapján, lépésről-lépésre a gyakorlatban vezeti be a cégek életébe a tudatos kereskedelmi működést.

A résztvevők megtanulják a professzionális kereskedelem helyes technológiáját, a kereskedelmi alapoktól a jól működő marketingen és az eredményes kereskedelmi rendszerek kialakításán keresztül egészen a hatékony beszerzésig. A programon egy szakértő konzultáns segítségével haladnak, és a saját cégükre szabják a teljeskörű kereskedelmi rendszereiket, amelyek elemeit a haladásuk ütemében, a konzultáns mentorálása mellett, gyakorlati feladatokkal szépen be is vezetnek a vállalkozásuk tényleges működésébe.

Így lesznek képesek “okozó” módon átvenni az irányítást a piacuk felett és a kereskedelmi működésüket folyamatos kontroll alatt tartva, nagyságrendekkel megnövelni az eredményességüket.

Profitnövelő Kereskedelmi akadémia célja:

Teljeskörű kereskedelmi rendszerek bevezetése
Cégre szabott, teljeskörű kereskedelmi rendszerek gyakorlati bevezetésével és ezek tudatosműködtetésével nagyságrendekkel megnövelni a vállalkozások profitját, és segíteni őket abban, hogy bármilyen gazdasági helyzetben képesek legyenek stabilan működni és maximálisan kihasználni a kínálkozó piaci lehetőségeiket.
2
Ösztönös működés helyett profi rendszerek
Segíteni a vállalkozókat abban, hogy ösztönös és ad hoc kereskedelmi működések helyett strukturált, jól átgondolt és profi kereskedelmi rendszereket alakítsanak ki, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy hatékonyabban működjenek, stabilabban kezeljék a piaci kihívásokat, és hosszú távon is fenntartható növekedést érjenek el.

Profitnövelő Kereskedelmi akadémia Értékes Végterméke:

Teljesen cégre szabott, és gyakorlatban bevezetett professzionális kereskedelmi rendszerek, amelyekkel a vállalkozások bármely piaci helyzetben képesek maximálisan kihasználni a piaci lehetőségeiket és nagyságrendekkel megnövelni a profitjukat. Tudatos és teljeskörű kereskedelmi rendszerekkel működő vállalkozások, amelyek növelni tudják a piaci befolyásukat, és a termékeikkel, szolgáltatásaikkal képesek sikeresen elérni a tervezett bevételeiket és hozni az eredményeiket.

Ki lesz az előadó?

Csicsó István

Üzletvezetés és pénzügyi szakértői tanulmányaimat Nagyszebenbe végeztem, mesteri diplomát szereztem.

Boldog házasságban párommal Katalinnal együtt neveljük csodás lányunkat. A családi összhang és megértés nagyban befolyásolja a mindennapi munkánk eredményét.

Az egyetemi évek alatt szerzet tudást gyakorlatban is végzem nap mint nap mivel két kereskedő cég tulajdonosa vagyok.

Öt évvel ezelőtt volt szerencsém Budapesten egy konferencia alkalmával találkozni az igazi professzionális kereskedelmirendszerrel mely igazi mérföldkő volt számomra. Úgy határoztam ezt a technológiát megtanulom, alkalmazom a saját vállalkozásaimba. Csodásan működik és könnyedén lehet alkalmazni a cég minden napjaiba. A cég sokkal átláthatóbb ésnagyságrendekkel hatékonyabban működik.

Ezért tavaly úgy határoztam másokkal is meg kell osztanom ezt a használható professzionális kereskedelmi rendszert melyet minden vállalkozásra személyre lehet szabni, és ez által bármely piaci helyzetben képesek lesznek maximálisan kihasználni a piac lehetőségeit és megnövelni a profitjukat.

Jelentkezz te is a Kereskedelmi Akadémiára!

Ez idő alatt a HR felelős jelölt már az első alkalom után is el tudja kezdeni a gyakorlatban is alkalmazni a tanultakat. Ahhoz, hogy  jelentős mértékben tudjon eredményeket elérni, nem kell kivárni a 6 hónap képzési idő leteltét.

Mikor és hol lesz?

Időtartam:

Profitnövelő Kereskedelmi akadémia időtartamilag 7-8 hónapot vesz igénybe. A konzultációk ideje személyes egyeztetéssel, egy hónapra előre meghatározott napokon történik. (Két lehetőség van: minden héten 1 nap, vagy minden második héten 2 nap.)

A teljes anyag átadása ellenörzőlapos rendszerben történik, harmóniát fenntartva az elmélet ésgyakorlat között, valamint a konzultáns teljes támogatása és felügyelete alatt.

A 7-8 hónap letelte után a konzultáns egy 1 éves utánkövetési program keretén belűl segít az ügyfélnek tanácssal, nézőpontottal, amennyiben az ügyfél igényli a sikeres működés stabilizálása érdekében.

Érdekelnek a részletek?

Mit mondanak a képzéseinkről a cégvezetők?

Scroll to Top