Tiszteled-e Önmagad?

Ilyen és ehhez hasonló komoly, mély kérdéseket tesz fel Neked ebben a könyvében Piroska Gyula. A jó benne az, hogy ugyanakkor mégis sok humorral és könnyedséggel teszi ezt.

Ez a könyv Piroska Gyula tízedik olyan könyve, amely egy évnyi ‒ főként Cégvezetőknek szóló ‒ Hétzáró gondolatát tartalmazza. Ezeket cége, a Seminar Consulting hírlevél listájának írja.

60.00 lei

Category

Elkezdheted a könyv olvasását az előszóval, amiből az is kiderül, mit gondolnak az olvasók a könyv fejezeteiről:

Előszó

Kedves Barátom!

Év vége van!

Én ezt többek között onnan tudom, hogy ilyenkor rendezem könyv formájába az elmúlt egy évben általam írt Hétzáró gondolatokat.

Jó érzés újraolvasni az összeset!

Mert valahogy ezzel átismétlem, újraélem az egész elmúlt egy évet. Így egy kicsit ránézek, és értékelem azt, amit egy év alatt csináltam.

2011-ben írtam az első könyvemet „Egy hajóban evezünk” címmel. Mára már háromszoros bestseller Magyarországon!

Aztán 2012-ben, Dóri lányom ötletére elkezdtem vasárnaponként Hétzáró gondolatokat írni cégem ‒ a Seminar Consulting ‒ hírlevél listájára.

Egy-egy évnyi Hétzáró gondolatot aztán könyvben is mindig megjelentettünk. És szeretném most büszkén bejelenteni Neked, hogy ez a tízedik ilyen könyvem.

No, lássuk őket sorrendben!

‒ 2013: Mi közük a kubai luxuskurváknak a vállalkozásodhoz

‒ 2015: Lökd a kecskét a szakadékba!

‒ 2016: A cél állítás szabályai

‒ 2017: Zárkózz be a WC-be és énekelj!

‒ 2018: A haldokló anyós esete a pókkal

‒ 2019: Mosolyogj szembe a halállal!

‒ 2020: Háremet néztem és értékesítést tanultam Isztambulban

‒ 2022: Hogyan ne legyél kapkodó idegbeteg

‒ 2022: Szeretném, ha lopnál

‒ 2023: Tiszteled-e Önmagadat?

Az első években sokat izzadtam, mire megszültem egy-egy Hétzáró gondolatot. De mára egy rendszeres, számomra nagyon szórakoztató és élvezetes alkotó tevékenységgé vált a Hétzáró gondolat írás.

A visszajelzések alapján pedig úgy tűnik, hogy nem csak a számomra szórakoztató és élvezetes.

Hanem az olvasóim számára is!

Mert ilyeneket írnak nekem:

Ez gyönyörű, megható és inspiráló írás! 🙂 🙂 :-)”

Barsi Zsóka

Írjál gyorsan a mostani hétről is! Már nagyon várom! Az eddigiek nagyon tetszettek. Te talán nem is tudod, hogy milyen fontos lettél nekem. És biztosan másoknak is! Sok erőt tudsz adni. Köszönöm szépen.”

Grausz Marika

Kiváló írás, ami szívet melengető is egyben!”

Németh Ancsa

Mindig jó Rátok nézni és hallgatni, ahogy életed párjáról, Éviről írsz! Ezt most így hajnal négykor rendesen megkönnyeztem.

El is küldöm az én páromnak, akivel júniusban leszünk huszonöt éve egy pár. Köszönöm a gondolatindítást!”

Szabó László

Csodálatos írás! Visszaadja az embernek az életbe vetett hitét!”

Fogarasi Kati

Soha nem írom meg neked, hogy elolvasom a Hétzáró gondolataidat. Pedig elég sokszor sikerül. 

Nagyon tetszenek! Kellemesen érint a humorod, és a játék, amit beleviszel. Meg a sok-sok tanítás, ami átjön ezeken a gondolatokon keresztül. 

Nagyon köszönöm azt a sugárzó életenergiát, amit adsz nekem!”

Both Bernadett

Óh, de jó is mindig olvasni a vidám, huncut soraidat!”

Vojtilla Ilona

Tökéletes mesemondó vagy!” 

Balla-Wohlfarth Csilla

Ez csodás írás!” 

Demeter Attila

Igen! Szépen szóltál megint!”

Henczel Edit

Ez nagyon szép volt Gyula!”

Vida Viktória

Gyönyörű írás!”

Horváth Zsuzsanna

Imádom a hírleveleidet! Mindet elolvastam!”

Bajuszné Szabó Ágnes

Gyula! Nagyon igaz az írásod! Hasonló jó emlékeim vannak.”

Csuka József

Hej, Gyula, a szívemből szóltál! Remélem, hogy sokan olvassák ezt az írásodat is! És megfogadják!”

Hertelendi Gábor

Briliáns! Egyre jobban fejtegeted ezt a témakört. Az ember csak az e-mail tárgysoraidat olvassa, és egyszer csak megtanul céget vezetni. 🙂

Szikla Szilárd

Nagyon jók ezek a gondolatok! Nem mintha a korábbiak kevésbé jók lettek volna. De most ez a két legutóbbi írásod elképesztően jó volt!”

Zágonyi Zoltán

Imádom a Hétzáró gondolataidat. Mindig inspirálnak. De ez a mostani, ez nem semmi történet. Minden tiszteletem a Tiéd, amiért megírtad nekünk. Hogy tanuljunk belőle.

Több dolgot is kivettem az írásból, amit a napi rutinomba be akarok iktatni. Kijelentem, hogy mostantól én is jó példát akarok mutatni! Közben pedig tolom tovább a szekerem, és nem adom fel!”

Szabó Zsuzsanna

Piroska Gyula! Te vagy a kedvenc Hétzáró gondolat íróm!”

Fiala Niki

Gyönyörű írás! Olyan meghatóan Piroska Gyulás. Eddig ez az egyik kedvencem!”

Worthen Eszter

Nem tudom, hogy a Hétzáró gondolatokra illik-e válaszolni. 🙂 Azt sem, hogy megkapod-e, ha válaszolok? És ha igen, akkor van-e időd elolvasni? Vagy ha nem illik, akkor mi lesz. 🙂
De nagyon szépen köszönöm ezt a mait. És az elmúlt évek minden üzenetét. Köszönöm, hogy ilyen humánus vagy!

Gyimes Ernő

Köszönöm Gyula a soraidat! Elképesztően szép volt és megható, amit írtál!”

Danka Szabolcs

Köszönöm leveled! Amely ismét tanított valamit. Az első pillanatban egy kicsit megdöbbentő gondolat. De tényleg igaz!”

Molnár Péter

Persze ezek az emberek nagy valószínűséggel hazudósak! 🙂 Vagy legalábbis szeretik eltúlozni a dolgokat.

De attól még jól esnek az ilyen visszajelzések. 🙂

A könyv címét szokás szerint a legnagyobb e-mail megnyitási arányt hozó Hétzáró gondolat tárgysora adta: Tiszteled-e Önmagadat?

Remélem, hogy Neked is a fentiekhez hasonló, tanulságokkal járó felismeréseket, örömet, és e mellé még kellemes szórakozást is nyújt ez a könyv.

Nagyon köszönöm Neked, hogy megvetted!

Olvasd örömmel!

Tegye jobbá, és változtassa meg az életedet!

Kedves Barátom!

Jó olvasást kívánok!

Budapest, 2022. december 28.

Az Erő legyen Veled:

Piroska Gyula
A Cégvezetők barátja
Hogy ne érezze magát
egyedül a Cégvezető

Scroll to Top