Magabiztos kiállás

Kiszárad a szád, és remeg a kezed, amikor közönség előtt kell beszélned? Vagy már a nyilvános beszéd gondolata is szorongással tölt el?

Nem vagy ezzel egyedül!

Sokan küzdenek ezzel a problémával, de ez nem jelenti azt, hogy el kell fogadnod. Ha nem lépsz ellene, az akadályozhatja a karriered és a személyes érvényesülésed is.

Nem csak a profi előadóknak kell magabiztosan beszélniük. Minden vezetőnek fontos, hogy határozottan tudjon kommunikálni a csapattal.

AZ ELŐADÁS MŰVÉSZETE TRÉNING

Büszkén mondhatom, hogy én az előadói mesterség szakértője vagyok. Számomra nem jelent kihívást a közönség elé állni. De tudom, hogy vannak, akik inkább bármit megtennének, csak ne kelljen mások előtt beszélniük.

Pedig a nyilvános beszéd is tanulható, mint bármelyik másik készség. Ha el tudod képzelni, hogy megtanulod egy finom sütemény elkészítését, akkor azt is megtanulhatod, hogyan tarts magabiztos előadásokat.

Az elmúlt 25 évben több mint 1.000 tréninget és számos előadást tartottam, több mint harmincezer embernek. Tizenhat különböző ország lakói vettek részt a tréningjeimen, Londontól Moszkváig.

Szeretnéd tudni, hogyan csinálom?

Hamarosan megmutatom!

Kitől tanulhatsz előadni?

Az Előadó cégünk Alapítója, Piroska Gyula lesz.

Gyula Magyarország egyik legnépszerűbb Üzleti előadója.

Az elmúlt huszonöt évben összesen tizennégy nemzet polgárai fordultak meg tréningjein Londontól Moszkváig. Több mint harmincezren vettek részt képzésein a cégtulajdonlás, a cégvezetés, az üzleti etika és a menedzsment technológia témaköreiben.

Eddig tíz könyvet írt. Ebből az első már három nyelven jelent meg. És Magyarországon háromszoros bestseller.

Saját elmondása szerint: Szeretem a munkámat. Nagy öröm a számomra, hogy segíthetem a cégvezetőket, cégtulajdonosokat. Szeretem a felismeréseiket, a csillogó szemüket a tréningek végén. Szeretem a beszámolóikat, hogy hogyan változott meg az életük és a cégük a tréningjeim hatására.”

Igyekszik Konfuciusz gondolata alapján élni az életét:

“Sírva születtél, és körülötted mindenki mosolygott. Úgy élj, hogy mosolyogva halhass meg, és körülötted mindenki sírjon!”

Tanulj tőle!

Mikor és hol lesz?

2024. július 09. – Székelyudvarhely

 9.00-17.00 óra között.

A tréningjeimre jellemző, hogy minden résztvevő megkapja kérdéseire a választ. Ezért a tréningnapok befejezése elhúzódhat a résztvevők aktivitásának függvényében.

Mennyibe kerül, és hogyan fizethetsz?

A képzés költsége:

3.350 RON / fő / tréning + Áfa

A helyek száma korlátozott!

Ez a lehetőség „amíg a készlet tart” alapon áll rendelkezésedre. A tapasztalatok szerint a helyeket hamar elkapkodják, mert mindenkinek fontos, hogy nyilvánosságban, mások előtt hogyan jelenik meg. Szóval ne habozz! Sőt…

100%-os pénzvisszafizetési garancia!

Bátran merjük vállalni: ha elégedetlen lennél a tanultakkal, a tréning után 5 napon belül írásban kérheted a részvételi díj visszafizetését, úgyhogy semmit se kockáztatsz.

Szerződési feltételek  / Felhasználási feltételek

Ha a megrendelés előtt még kérdésed, megbeszélnivalód van, hívd kollégánkat a 0743-012-529-as számon!

Lemondás

Amennyiben közbejön valami, és ezt írásban jelzed a számunkra legkésőbb az előadás előtt két nappal délelőtt 11 óráig, a helyed biztosítva van a következő előadásra. Amennyiben nem jelzed, vagy nem időben jelzed, hogy nem tudsz jönni, a befizetett költségárat elveszíted. Mivel ekkor mi már nem tudjuk lemondani a szünetekre bekészített ételeket és italokat, amit ilyenkor már mindenképpen meg kell téríteni a hotel számára.

Regisztrálj itt, és a kolléganőnk hamarosan fel fogja venni veled a kapcsolatot!

Pop Sándor, cégvezető, Audio Orfeus Srl

Átgondolom, megtervezem az ügyféljelöltekkel való találkozásaimat. Igyekszem alkalmazni az itt tanultakat, az üzleti megbeszéléseimben.

Vakarcs István Bálint, Natur Comodit Srl, ügyvezető tulajdonos

Minden tréning után pozitív lökettel térek haza, mindig felbukkan valami, amit kezelni kell, ilyenkor alig várom a következő munkanapot.

Kovács Hunor, szoftver fejlesztő, Mutiny Studio Srl

Számomra a képzés személyiség formáló volt. Megtanultam, hogyan osszam be az időmet és hogyan álljak hozzá a külömböző dolgkohoz.

Rigán Lóránd, ügyvezető, Superscript Srl –D

Az etikus út a járható út hosszú távon.

Kovács Zsolt, Optinet Romania Srl

A képzés rá világított arra, hogy a céget át kell szervezni a jövőben, amely által növekedni fog.

Tőkés Attila, Tőkés Attila I.I.

Minda vállalkozásban, mind a magánéletben alkalmazható szabályokkal gazdakodtam. Mielőbb használatban szeretném helyezni.

B.J. ügyvezető

Rengetek ötlettel és tervekkel gazdagodtam, ha sikerül beépítenem a cégbe akkor bizonyára magas fejlődés lesz.

Nagy Andrea, tulajdonos, Lecomplet Proconsult Srl

Nyereségem az a tudás, az az információ amit kaptam. A sikerem az majd, amiután alkalmazni tudom ezeket és hasznos less, akkor tudok majd sikerről beszélni. Viszont a nézőpontváltozás az nagyon pozitív irányba ment. Olyan, mintha egy szürkehályogot szedtek volna le a szememről.

B.E., adminisztrátor

Kikapcsolódtam és hasznosan töltöttem az időt. Olyan dolgokat hallottamamiről máshol nem lett volna lehetőség. Másképp látom a jövőt, új felismerések, új lelkesedés tölt el.

Szász Ferenc, Plastsistem Srl, ügyvezető

Az előadás hatására jobban meg tudom külömböztetni a könyvelést és a pénzügy szerepét.

György Róbert, Memorix Trial Srl, tulajdonos

Leghasznosabnak látom és alkalmazni fogom az útak járhatóságát, amelyek elméletben nem jóra vezetnek, de gyakorlatilag más az igazság.

Kulcsár László, Salvia Green Line SRL, igazgató

Mindig jó egy másik szemszögből rálátni a cégre. Ebben segített az előadás.

Pál Csaba, I.I. Pál T. Csaba, adminisztrátor

Feltöltődtem, kikapcsolódtam jó volt hallgatni és tanultam belőle.

Molnár Áron, Azimut – Com SRL

Hasznát tudom venni, nem bánom, hogy itt lehettem. Tanultam valami pozitív dolgot.

Lázár László, Lazar Laszlo I.I.

Tetszett a tapasztalatból szerzett tudás és a más oldalról való megközelítése a dolgoknak.

Both Imre Zsolt, Ideas Graph KFT

Tetszett az előadás módja. Új nézőpontokat kaptam. Meg egy pár új adatot is a toborzáshoz. Ezáltal egy nagyobb megértést.

Kiss Norbert
autóértékesítő tanácsadó, Hovány Kft.

Vezetőszemléletem lett. Vagyis a cégben alkalmazott dolgokat megértettem, valamint a cégvezető szemével látom a saját feladatom lényegét, célját.

Antal Karola
programigazgató, Paprika rádió

Szervezettebb leszek, kommunikatívabb és nyitotabb. Nagyon sokat halogatok, ezen igyekszem a lehető legrövidebb időn belül változtatni és hatékonyabb lenni.

Kárpáti Zsolt
szakértő, Mapei Kft.

Ha ezen az úton haladnánk én és mindenki ebben az országban, akkor egy stabil, biztos gazdaságú közegben élhetünk. Csak ehhez a többiek is kellenek. De én már ezen az oldalon vagyok.