Cégen belüli
Értékesítési és kommunikációs tréning
Egy napos, gyakorlatias tréning Szőke Róberttel, a Seminar Consulting Románia értékesítőjével és előadójával, aki segít magabiztosabbá és eredményesebbé tenni az értékesítőidet.
Kedves Cégvezető Barátom!
Egy sokkoló tény:
a B2B vásárlók 61%-a ma már inkább olyan vásárlási folyamatot szeretne, ahol nem kell értékesítővel beszélnie.
Ez azt jelenti, hogy értékesítőkre már nincs is szükség?
Korántsem erről van szó.
A vállalkozásodnak képzett értékesítőkre van szüksége, mert ma már ügyfelek sokkal kevesebb türelmet adnak a sablonos vagy erőltetett értékesítésnek.
A Te cégedben mi a helyzet?
Gondolj csak az elmúlt néhány hónapra.
Volt olyan helyzet, amikor azt érezted, hogy az értékesítésben túl sok lehetőség csúszik ki a kezetekből, mert az értékesítőd:
Ha ezek közül akár csak néhány is ismerős, attól még nem biztos, hogy újabb szabályokra, több ellenőrzésre vagy még nagyobb nyomásra van szükség. Sokszor először azt kell elérni, hogy az értékesítők jobban értsék: hogyan épül fel egy jó értékesítési beszélgetés, mikor kell kérdezni, mikor kell értéket adni, és hogyan kell tudatosan elvezetni az ügyfelet a következő lépésig. Pontosan erre készült a Cégen belüli Értékesítési tréning.
Mielőtt rátérek a részletekre, egy fontos gondolatot engedj meg.
Rossz irány
Nyomd jobban az értékesítőidet, vagy cseréld le őket azonnal!
Sok cégvezető ilyenkor rögtön nagyobb nyomást helyez az értékesítőkre, új embereket keres, vagy egyszerűen azt feltételezi, hogy „nincs jó saleses a piacon”. Pedig az értékesítésben nem mindig az emberek cseréje hozza a legnagyobb eredményt. Sokszor először azt kell rendbe tenni, hogyan kommunikálnak az ügyfelekkel, hogyan kezelik a kifogásokat, és mennyire tudatosan vezetik végig az értékesítési folyamatot.
Véres valóság
Az értékesítők maguktól ritkán lesznek tudatosabbak és eredményesebbek.
Tudod milyen egy átlagos értékesítési beszélgetés egy átlagos cégnél? Mi történik, ha az értékesítők nem kapnak megfelelő irányt, visszajelzést és gyakorlati segítséget az ügyfélkezeléshez? Az ajánlatok egy része lezárás nélkül marad, az érdeklődők eltűnnek, és rengeteg potenciális bevétel marad az asztalon.

A véres valóság

Íme:
Így zuhan egy értékesítési csapat eredményessége, utánkövetése és lezárási aránya, ha a vezető tudatosan nem fejleszti az értékesítési működést!
Nem attól lesz jobb az értékesítés a cégedben, hogy folyamatosan új embereket keresel, vagy még nagyobb nyomást helyezel a meglévő csapatra.
Teheted ehelyett azt is, hogy a meglévő értékesítőid kommunikációját, ügyfélkezelését és értékesítési gondolkodását fejleszted — hogy magabiztosabban, tudatosabban és eredményesebben vigyék végig az értékesítési folyamatot.
Rá akarsz lépni a gázpedálra?
Cégen belüli Értékesítési tréning
Egy nap gyakorlati képzés, ami után az értékesítőid tudatosabban kommunikálnak, magabiztosabban kezelik az ügyfeleket, és eredményesebben zárják le az üzleteket.
Amiről szó lesz:
Ez a cégen belül tartott egynapos tréning arról szól, hogy az értékesítőid végre megértsék, hogyan működik egy tudatos és eredményes értékesítési folyamat — a kapcsolatfelvételtől egészen a lezárásig.
Ezek a cégek már belevágtak

Szabó Szabolcs
ügyvezető, Szilker SRL"Szeretném megköszönni neked és a Seminar Consulting csapatának az általad tartott belső képzést, ami nagyon jó és kellemes hangulatban zajlott. A munkatársaim elmondták a képzés után, hogy milyen kellemes meglepetés volt számukra, mert ők teljesen egyébre számítottak „sok és komoly céges dologra”, ehelyett viszont kaptak egy kis izelítőt hozzáállásról, hajlandóságról, emberségről és etikáról, tehát magáról az emberről, róluk, saját magukról. Így magukénak érezték a képzésen hallottakat és tanultakat. A esemény után egy honappal tartott havi gyűlésen is érződött a belső képzés pozitív hatása. A munkatársaim nyíltabbak, beszédesebbek és jobb kedvűek voltak. Segítségeddel sikerült jobban összekovácsolni a csapatot."
Joy Silver Csapat
"Képzeld! A Vivóban, amelyik a legforgalmasabb üzletünk, a zászlóshajó 😊, május 12. reggeltől, a képzés utáni reggeltől, május 21. estig 70%-kal nőtt a napi átlageladás a május 1-től május 11-ig terjedő időszakhoz képest! 😃 A tavalyi május 12–21. közötti időszakhoz képest pedig 50%-kal nőtt a napi átlageladás! Ekkora növekedésre ilyen hirtelen, a legszebb álmaimban sem mertem gondolni… 😊 Én már 10% növekedéssel is úgy éreztem volna, hogy jól jártunk a tavalyi azonos napokhoz képest… Erre pedig lett 50% növekedés… Mintha a lányok meg lettek volna kuruzsolva, mintha teljesen kicserélték volna őket! 😃 A Iulius Mall-os lányok pedig teljesen önszorgalomból, a képzés után, 3 napi intenzív gondolkodás után előálltak egy 20 pontos listával, hogy mikkel lehetne óriási növekedést elérni! Úgy látszik, hogy még a mai világban is léteznek csodák és csodálatos emberek! 😊"
Ki lesz az előadó?
Szőke Róbert
A Seminar Consulting Románia előadója és értékesítője.
Mielőtt cégek értékesítőivel kezdtem dolgozni, először a saját vállalkozásaimban tapasztaltam meg, milyen az, amikor az eredmény nem elméleti kérdés, hanem napi felelősség.
2018-ban elindítottam az első vállalkozásomat az építőiparban, ahol 19 emberrel dolgoztam együtt. Később Székelykeresztúron egy kávézót is működtettem, így a vendéglátás világába is belekóstoltam. Ezekben az években testközelből tapasztaltam meg, mit jelent ügyfelekkel dolgozni, embereket vezetni, dönteni, hibázni, javítani, újra próbálkozni, és közben eredményeket elérni.
2021 végén csatlakoztam a Seminar Consulting Romániához, először személyes értékesítőként, majd előadóként. Azóta nap mint nap cégekkel, vezetőkkel és értékesítőkkel dolgozom.
A képzéseimen nem túlbonyolított elméleteket adok át, hanem olyan gyakorlati tudást, amelyet én is használtam, kipróbáltam, és amely valódi helyzetekben is működik. Szeretem, ha egy képzés élő, érthető, lendületes és használható. Ha pedig közben néha nevetünk is, az csak segít abban, hogy a tanultak jobban megmaradjanak.
Mottóm: „Az, aki legyőzte önmagát, azt legyőzni nem lehet.”
Mikor és hol lesz?
A tréning helyszíne egy Általad szervezett helyszín az ország területén bárhol. Nem lehet a cégben, mert akkor nem tréning lesz belőle, hanem szokásos napi munka.
- A létszám maximum 30-35 főig terjedhet.
pénzvisszafizetési garancia!
Pop Sándor
cégvezető, Audio Orfeus SrlÁtgondolom, megtervezem az ügyféljelöltekkel való találkozásaimat. Igyekszem alkalmazni az itt tanultakat, az üzleti megbeszéléseimben.
Vakarcs István Bálint
Natur Comodit Srl, ügyvezető tulajdonosMinden tréning után pozitív lökettel térek haza, mindig felbukkan valami, amit kezelni kell, ilyenkor alig várom a következő munkanapot.
Kovács Hunor
szoftver fejlesztő, Mutiny Studio SrlSzámomra a képzés személyiség formáló volt. Megtanultam, hogyan osszam be az időmet és hogyan álljak hozzá a külömböző dolgkohoz.
Rigán Lóránd
szoftver fejlesztő, Mutiny Studio SrlAz etikus út a járható út hosszú távon.
Kovács Zsolt
Optinet Romania SrlA képzés rá világított arra, hogy a céget át kell szervezni a jövőben, amely által növekedni fog.
Tőkés Attila
Tőkés Attila I.I.Minda vállalkozásban, mind a magánéletben alkalmazható szabályokkal gazdakodtam. Mielőbb használatban szeretném helyezni.
B.J.
ügyvezetőRengetek ötlettel és tervekkel gazdagodtam, ha sikerül beépítenem a cégbe akkor bizonyára magas fejlődés lesz.
Nagy Andrea
tulajdonos, Lecomplet Proconsult SrlNyereségem az a tudás, az az információ amit kaptam. A sikerem az majd, amiután alkalmazni tudom ezeket és hasznos less, akkor tudok majd sikerről beszélni. Viszont a nézőpontváltozás az nagyon pozitív irányba ment. Olyan, mintha egy szürkehályogot szedtek volna le a szememről.
B.E.
adminisztrátorKikapcsolódtam és hasznosan töltöttem az időt. Olyan dolgokat hallottamamiről máshol nem lett volna lehetőség. Másképp látom a jövőt, új felismerések, új lelkesedés tölt el.
Szász Ferenc
Plastsistem Srl, ügyvezetőAz előadás hatására jobban meg tudom külömböztetni a könyvelést és a pénzügy szerepét.
György Róbert
Memorix Trial Srl, tulajdonosLeghasznosabnak látom és alkalmazni fogom az útak járhatóságát, amelyek elméletben nem jóra vezetnek, de gyakorlatilag más az igazság.
Kulcsár László
Salvia Green Line SRL, igazgatóMindig jó egy másik szemszögből rálátni a cégre. Ebben segített az előadás.
Pál Csaba
I.I. Pál T. Csaba, adminisztrátorFeltöltődtem, kikapcsolódtam jó volt hallgatni és tanultam belőle.
Molnár Áron
Azimut – Com SRLHasznát tudom venni, nem bánom, hogy itt lehettem. Tanultam valami pozitív dolgot.
Lázár László
Lazar Laszlo I.I.Tetszett a tapasztalatból szerzett tudás és a más oldalról való megközelítése a dolgoknak.
Both Imre Zsolt
Ideas Graph KFTTetszett az előadás módja. Új nézőpontokat kaptam. Meg egy pár új adatot is a toborzáshoz. Ezáltal egy nagyobb megértést.
Kiss Norbert
autóértékesítő tanácsadó, Hovány Kft.Vezetőszemléletem lett. Vagyis a cégben alkalmazott dolgokat megértettem, valamint a cégvezető szemével látom a saját feladatom lényegét, célját.
Antal Karola
programigazgató, Paprika rádióSzervezettebb leszek, kommunikatívabb és nyitotabb. Nagyon sokat halogatok, ezen igyekszem a lehető legrövidebb időn belül változtatni és hatékonyabb lenni.
Kárpáti Zsolt
szakértő, Mapei Kft.Ha ezen az úton haladnánk én és mindenki ebben az országban, akkor egy stabil, biztos gazdaságú közegben élhetünk. Csak ehhez a többiek is kellenek. De én már ezen az oldalon vagyok.
Lemondás
Amennyiben közbejön valami, és ezt írásban jelzed a számunkra legkésőbb az előadás előtt két nappal délelőtt 11 óráig, a helyed biztosítva van a következő előadásra. Amennyiben nem jelzed, vagy nem időben jelzed, hogy nem tudsz jönni, a befizetett költségárat elveszíted. Mivel ekkor mi már nem tudjuk lemondani a szünetekre bekészített ételeket és italokat, amit ilyenkor már mindenképpen meg kell téríteni a hotel számára.
Regisztrálj itt, és a kolléganőnk hamarosan fel fogja venni veled a kapcsolatot!
Mit mondanak a képzéseinkről a cégvezetők?